2013. október 24., csütörtök

Ősz a Meseerdőben fagyok előtt és után

Minden évben augusztus 20-án el kezdek félni, hogy melyik nap lesz vége a nyárnak. A hőmérsékleten túl vannak félreérthetetlen jelek. Aggódva figyelem a fecskéket, kicsit megnyugszom, amikor tömegesen megjelennek és élelem után kutatnak, majd egy napon már nem jönnek. Ilyenkor végtelen szomorúságot érzek, igen, vége. Megjelenik az az érzékenység és sértettség érzés, amiről Márai A négy évszakban novemberről ír "nemcsak bőrünk érzékeny, hanem a lelkünk is. Valami történik, ami nyugtalanít."..."úgy lépünk e napokba, mintha egy komor mondakör valóságosan életrekelt volna." Mindenekelőtt - és mindenekfölött - fázunk". "...Novemberben sértődötten kezdek élni.". ..".kezdődik az a csendes és szanatóriumszerű szobaélet, mikor úgy ébredünk a szürkés-nyálkás reggelre, mint betegség napjaira, kezdődik a mesterséges fény és mesterséges hő időszaka."..."A szobát befűtötték, a kályha elé állok, oly kedvetlenül, mint rab, aki megkezdi fogházbüntetését. Öt hónapot kaptunk. Talán kibírjuk."
 
A fagy után




2013. május 31., péntek

Felhők

Persze, ebből nagy elázás lett, de így jár aki nem hisz a jeleknek:) Az is igaz, májusi eső aranyat ér:)

2013. május 25., szombat

Szomszédolás

Ezek voltak élete első virágai.


Szomszédolás




Szomszédolás - Jázmin





Szomszédolás - Rózsa


Szomszédolás - Rózsa

Annyi szépség van ebben a rózsában, amit sajnos nem tudok átadni, megláttatni.



Hegyi len



Talán ezzel a növénnyel kezdődött minden. Egyik nap jöttem haza, piros volt a sorompónál a lámpa és amig vártam, hogy váltson kinéztem jobbra az ablakon. Akkor pillanatottam meg a domboldalon egy egybefüggő kék mezőt. Nem akartam azt az arcátlanságot elkövetni, hogy kiteszem a vészvillogót elsétálok és megnézem és lefényképezem, így amikor váltott a lámpa, hazamentem. Másnap visszamentem, de sajna a természet nem támogatta a törekvéseimet és éppen elértem a témát amikor el kezdett szakadni az eső. Persze elég távol parkoltam és az autóban maradt az esőkabátom. Pár nap múlva újra visszamentem, de akkor nem vittem pót aksit és pár kattintás után lemerült a gép. Gondoltam, biztos nem kell nekem itt képet készítenem, ha ennyi intő jel van. Végül készült kép magáról a növényről egy teljesen használható, nálunk a domboldalon. Igen nehéz fényképezni, mert nagyon hosszú a szára és a legkisebb szélben is erősen lengedezik.



Ezeket 2013.05.07-én fotóztam Gyömrő határában.


Egynyári seprence


Bővebben róla itt és itt

Félhők 2014.05.24.